Régen volt kutyánk, de most nincs. Ezt is Apának köszönhetjük. A családból mindenki szeretne egy új kutyát. Anya, a bratyóm, és én is. Csak Apa nem. Azt mondta, ha még egyszer kutya kerül a családhoz, öt perc alatt becsomagol, és örökre elköltözik. Anya erre szomorúan sóhajtva bólintott, hogy jó, akkor nem lesz kutyánk. Apa pedig diadalmas mosollyal az arcán megígérte Anyának, hogy kárpótlásul elvisz minket színházba. Ezzel az olcsó fogással mindig le tudja venni Anyát a lábáról. Ezt a menetet tehát kivételesen Apa nyerte. De a meccsnek még nincs vége! Mert én töretlen harci kedvvel küzdök azért, hogy ismét lehessen egy „szőrös, négylábú dög” a lakásunkban.
A „szőrös, négylábú dögök” annyira cukik.
Apa viszont kutyafóbiás. Betegesen fél minden blökitől. Azt mondja, olyan ez nála, mint nálam és Anyánál a pókoktól való rettegés. De ez butaság! A pók, az pók, a kutya, meg kutya. Hogy lehetne őket egy lapon említeni?
Amíg volt kutyánk, annyira más volt az élet. Liza, így hívták, igazi családtagnak számított. Apát ez idegesítette leginkább. Mert Liza több szeretetet kapott, mint ő. Legalábbis Apa mindig ezt hányta a szemünkre. Pedig ez nem igaz. Apát is mindenki rajongva imádná, ha a Parkban hajlandó lenne egész délután vidám csaholással az elhajított karika vagy labda után futkosni. Persze, négykézláb. De Apa még otthon, a négy fal közt se kapható ilyesmire. Maximum egy-két vakkantásra, vagy az „Ide a műcsontomat, te pupák!” morgásra lehet rávenni, de ez sem olyan, mint amikor még Liza morgott játékosan ránk. Ráadásul Apa hamar megunja a kutyálkodást, és ilyenkor a játékos műmorgás vérszomjas vicsorgásba csap át. De az már olyan igazi, Apa-féle vicsorgás, ami azt jelenti, hogy azonnal békén kell őt hagyni. Többnyire azért, mert a tévében kezdődik a híradó, vagy valami focimeccs, amit neki feltétlenül meg kell néznie. De már a felénél el szokott aludni, és iszonyú hangosan horkol hozzá. Ezek után miért csodálkozik azon, hogy Lizát mindenki jobban csípte? Jó, persze Liza is horkolt néha, meg nyüszített, sőt még futott is álmában, de az annyira édi volt. Apa horkolása viszont minden, csak nem édi. Apa horkolása kibírhatatlan. Pedig még csak negyvenöt éves, ami Anya elmondása szerint a legszebb férfikor. Hát, nem tudom. Amikor elmegyünk az uszodába, és Apa fürdőnadrágra vetkőzik, mindennek mondható, csak éppen a legszebb férfinak nem. Nagy pocakja van és két vékony pipaszár lába. Ráadásul épp a múltkor állapítottuk meg a tesómmal, hogy pont úgy megy azokkal a pipaszár lábaival, mint a Donald Kacsa.
Liza tehát még külalakra is simán kenterbe verte Apát. Pedig Liza már tizenhárom éves volt, amikor szegényt végelgyengülés miatt magához szólította az ég. Az kutya időszámítás szerint 91 évnek számít, mert héttel kell minden egyes évet beszorozni. A kecses Liza tehát elment, a pocakos, pipaszár lábú Apa pedig itt maradt.
Kommentek